Nem kell a leves!

2008 november 21. | Szerző: Kenguru

 – Nem! Nem! Nem kell a leves! – mondta Berke. Éppen tornyot épített piros és sárga kockákból. A piros kockán Mufurc dobolt, a sárgán Makranc ugrált. Berke vidáman nézte őket, miközben újra és újra, egyre hangosabban kiabálta: Nem! Nem! Nem kell a leves!

Anya éppen hagymát pirított a konyhában. Mivel ő felnőtt, nem látta a krampuszokat, akik most már örömtáncot jártak a kockákon.

– Segítesz főzni? – Kérdezte a kisfiút, aki egyébként szeretett a konyhában a lábasokkal és a fakanállal játszani. – Nem! Nem! Nem főzök! Nem kell a leves! – Érkezett a válasz. A krampuszok Berke pocakján ugráltak, és a kisfiú nevetve ismételgette: Nem kell a leves! Anya nem értette, de egyszerre újabb ötlete támadt. Nem tudhatta, hogy a Konyhatündér egyik haja szálán egyensúlyozva súgja a fülébe, de jó hangosan azt mondta:

– Berke, válassz valamit a szekrényből, és belefőzöm a levesbe!

A krampuszok és Berke kinyitották az ajtót. Volt ott liszt, búzadara, szardínia, sütőpor, cukor, só, bors, paprika, furcsa szagú zöld fűszerek, lekvár, és egy doboz ananász.

– Az ananászkonzervet! – Kiáltozták a manók! Azzal jól megviccelheted Anyát! Ki hallott már ananászos levesről! Berke nevetve odavitte Anyának a konzervdobozt, aki egy szót szem szólt, kinyitotta, a levét pohárba töltötte és odaadta a kisfiúnak, a darabokat pedig zutty – beledobta a levesbe.

Berke és a krampuszok nagyon meglepődtek, és olyan kíváncsiak lettek, hogy alig bírták kivárni, hogy elkészüljön az ananászleves. Amikor Apa ebédnél megdícsérte, Anya így szólt: Berke ötlete. A kisfiú pedig nagyon büszke volt.  

 

Ananászleves

1 konzerv darabolt ananász, 2 csirkemell, 1 fej hagyma, chilliszósz (legjobb a kifejezetten csirkéhez való, nem túl csípős), 2 dl tejszín, 1 púpozott ek keményítő, só, szerecsendió, esetleg 1 dl száraz fehérbor

Kis olajon a hagymát üvegesre pirítjuk, majd rátesszük a kockára vágott csirkemellet, és elősütjük. Meglocsoljuk chilliszósszal, még egyszer összeforgatjuk, majd felöntjük három-négy pohár vízzel. Egy deci száraz fehérbort is adhatunk hozzá. Sóval, szerecsendióval fűszerezzük, majd amikor már majdnem puha a csirke, hozzáadjuk a lecsöpögtetett ananászkonzervet. A keményítővel összekeverjük a hideg tejszínt, és besűrítjük vele a levest. Pirítóssal tálaljuk, de szórhatunk a tetejére krutonokat, pirított zsemlekockákat is.

A Konyhatündér színre lép

2008 november 21. | Szerző: Kenguru

– Mufurc és Makranc már megint eltűnt. – Jelentette a Konyhatündér Vamblinak, a fővarázslónak. Vambli a fejét vakarta. A két kis krampusz volt a birodalom legjobb szakácsa, és legnagyobb csirkefogója.

– Remélem, nem szöktek már megint az embergyerekek közé. – gondolta. Amikor múltkor ott jártak, egy teljes oviscsoport döntötte a földre a sárgarépafőzeléket. Csak tortát és süteményt voltak hajlandóak enni, míg meg nem találtuk őket.

– Mit tegyünk, Vambli? – Kérdezte a Konyhatündér. A varázsló törte, csak törte, törte a fejét. Valahogy meg kellene regulázni azt a két engedetlen krampuszt.

– Menj utánuk, de most ne hozd vissza őket! Vidd magaddal a piros csíkos hátizsákot, és a kristályalmát. Csak akkor segíts, ha nagyon nagy bajba kerülnek, de tartsd rajtuk a szemed!

Így hát a Konyhatündér útnak indult, hogy megkeresse Mufurcot és Makrancot. Repült hegyeken, völgyeken, városokon, falvakon át, és egyszer csak furcsa hangot hallott.

– Brrrrrrrr. Brrrrrrr. Brrrrrrrrrrrr. – Berke volt az, aki éppen autósat játszott a tányérral, miközben a főzelék, amit evett, szanaszét repült a konyhában. A két fülcimpáján pedig – láss csodát – ott üldögélt Mufurc és Makranc.